Influenza Blog

Influenza Blog

Már kérhető a védőoltás a háziorvosoknál

2015. november 13. - blogeditor

A háziorvosoknál már elérhető az influenza elleni oltóanyag, vagyis a vírussal szembeni a leghatékonyabb védekezési mód - közölték az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) Országos Tisztifőorvosi Hivatala és az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) közös budapesti sajtótájékoztatóján 2015. november 12-én csütörtökön.

Dánielisz Ágnes, a tisztifőorvosi hivatal járványügyi főosztályvezető főorvosa kiemelte, hogy az influenza cseppfertőzéssel terjed oly módon, hogy a nagyobb nyálcseppek leülepednek a tárgyakra -például a buszok kapaszkodóin- ahol a vírus akár nyolc órán keresztül is életben maradhat. Ezért kiemelten fontos a köhögési, tüsszögési etikett betartása: mindig legyen nálunk zsebkendő, amit használat után lehetőleg azonnal dobjunk zárt szemetesládába, valamint gyakran és alaposan mossunk kezet.

tomeg1_1.jpg

Bodroghelyi László, a Budavári Önkormányzat Egészségügyi Szolgálatának főigazgató főorvosa elmondta, hogy az influenza kellemetlen tünetekkel jár: többek között magas lázzal, rossz közérzettel, hidegrázással és végtagfájdalommal. A gyógyulás általában egy héten belül megtörténik, ugyanakkor súlyos szövődmények is kialakulhatnak, amelyek miatt akár kórházi kezelésre is szükség lehet, sőt bizonyos esetekben halált okozhatnak. Megbetegedés esetén a pihenés és a C-vitamin szedése javasolt, ez azonban "eső után köpönyeg". Influenza szezon előtt a legfontosabb a megelőzés, amelynek leghatékonyabb módja az idejében beadott védőoltás.

Az ÁNTSZ szerint a legmegfelelőbb, ha még az ősszel kérjük az influenza elleni védőoltást. A hatékony védekezés érdekében, legkésőbb decemberig érdemes beadatni a vakcinát annak aki hatékonyan szeretne védekezni a fertőzés ellen, mivel a védettség az oltás beadásától számított 2-3 hét alatt alakul ki.

Magyarországon - az elmúlt évekhez hasonlóan - 1,3 millió adag influenza elleni oltóanyag érhető el térítésmentesen. A térítésmentes védőoltásra a 60 évesnél idősebbek valamint többek között az asztmások, a cukorbetegek, a szív- és érrendszeri betegségben szenvedők, valamint a várandós nők jogosultak. Az idén azoknak is ingyen jár a vakcina, akik a munkájuk során vagy szervezett segítségnyújtás keretein belül migránsokkal kerülnek kapcsolatba.
Az ÁNTSZ azok számára is javasolja az influenza elleni védőoltás beadatását, akik erre nem térítésmentesen jogosultak. Az oltóanyag nagyjából kétezer forintos áron orvosi rendelvényre vásárolható, a beadásért az oltóorvos pénzt nem kérhet.

Az influenza figyelőszolgálata október elejétől működik, de egyelőre szerencsére még kevesen fordultak orvoshoz a tünetekkel. Magyarországon jellemzően februárban és márciusban tetőzik a járvány, 2015 harmadik és tizenegyedik naptári hete között több mint félmillió ember fordult orvoshoz influenzás panaszokkal. Az influenzajárvány nemcsak  hazánkban de más európai országokban is jóval több megbetegedéssel járt, mint egy évvel korábban.

forrás: MTI

 

süti beállítások módosítása