Influenza Blog

Végéhez ért az elmúlt évek legkomolyabb influenzajárványa

2015. március 26. - blogeditor

Az Országos Epidemiológiai Központ legfrissebb jelentése szerint a múlt héten, március 16-22. között 13 000 fő fordult orvoshoz influenzaszerű tünetekkel, vagyis 34 százalékkal kevesebben, mint az azt megelőző héten.

1_1_1.jpg
Az említett időszak alatt a fővárosban és tizenhét megyében csökkent, két megyében - Fejér és Somogy megyében - pedig változatlan maradt az influenzás tünetekkel orvoshoz forduló betegek száma. Az influenzaszerű megbetegedések gyakorisága Pest, Hajdú-Bihar és Győr-Moson-Sopron megyében volt a legmagasabb, Borsod-Abaúj-Zemplén, Nógrád  és Veszprém megyében pedig a legalacsonyabb. A fővárosban és négy megyében - Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Hajdú-Bihar és Pest megyében - diagnosztizáltak laboratóriumi vizsgálattal igazolt influenza megbetegedést. Influenzaszerű megbetegedések halmozódásáról az említett időszakban nem érkezett jelentés. Az országosan regisztrált betegszám a járványos küszöb alá csökkent, így 2015-ben a 3. naptári héten kezdődött országos influenzajárvány a 12. héten befejeződött.


flutrends_2.jpg

Az influenza gyakorisága a Google Flutrends adatai szerint országos viszonylatban is már csak alacsony szintű. Ne feledkezzünk el azonban arról, hogy bár az influenza gyakorisága és terjedése alapján a járványos szint alá csökkent, ez nem jelenti azt, hogy nincs továbbra is jelen a betegség. Így még egy ideig nem árt óvatosnak lenni továbbra is.