Influenza Blog

Influenza Blog

Tüdőgyulladás, gyomor- és bélfertőzések kísérhetik az influenzát!

2015. március 03. - blogeditor

Bár az elmúlt héten tetőzött az influenzajárvány, továbbra is rendkívül sok a beteg: zsúfoltak az orvosi rendelők, sok a hiányzó gyermek az óvodákban, iskolákban és valamennyi megyében teljes, vagy részleges látogatási tilalom van a kórházakban.

Az idei influenzajárványra jellemző, hogy a korábbi évekhez képest jóval több fertőzés történt és az átlagos, kb. egyhetes betegségidő is kitolódott.

influenza_magas_la_z.jpg

Sok esetben jellemző akár a 2-3 hétig elhúzódó influenza, ennek kizárólagos oka egyelőre nem ismert. Dr. Nagy Károly virológus, a Semmelweis Egyetem Mikrobiológiai Intézetének tanára úgy véli erre egy lehetséges magyarázat, hogy a védőoltás nem a most hazánkban cirkuláló vírusfajta ellen került kifejlesztésre, ezért enyhébb védőhatású. Ugyanakkor a betegséget az is befolyásolhatja, hogy az idei tél igen enyhe volt, az ilyen idő pedig kedvez a vírusok terjedésének. Nem nagyon voltak hideg, fagyos periódusok, ami azért lett volna kedvező, mert hideg időben a vírusok élet- és fertőzőképessége jelentősen lecsökken.

A megelőzés és a továbbfertőzés érdekében fontos az általános higiéné: a gyakori, meleg vizes, szappanos kézmosás, illetve a fertőtlenítés. Mivel a fertőzés legkönnyebben zárt terekben - tömegközlekedési eszközökön, bevásárlóközpontokban, színházakban, mozikban, sőt még a liftekben(!) is - és közösségekben terjed, lehetőség szerint kerülni kell az ilyen helyeket és a zsúfoltságot.

Influenzafertőzés esetében nem ritka, hogy szövődmények kísérik a betegséget. Dr. Nagy Károly szerint maga a vírusfajta is oka lehet például a szövődmények kialakulásának: egyes vírusok - az ún. virulens törzsek - gyakrabban vagy súlyosabb szövődményeket okozhatnak. Ezen kívül elősegíthetik a szövődmények kialakulását az influenzával egyidejű bakteriális fertőzések is, elsősorban az ún. kórházi fertőzések. Ráadásul tél végére a szervezetünk immunvédekezése jelentősen lecsökken, így könnyebben megbetegszünk.

Azt, hogy kinél alakul ki valamilyen szövődmény, több tényező befolyásolja, függ az életkortól, a meglévő, elsősorban krónikus betegségektől és a megfelelő táplálkozástól is. Az idei influenzaszezonban az eddig kialakult szövődmények közül a légúti hurut mellett a leggyakoribbak az ún. alsó légúti szövődmények, elsősorban a tüdőgyulladás, de gyomor- és bélfertőzések is nagy számban fordulnak elő. Emellett elsősorban kisgyermekeknél gyakori a középfülgyulladás, a homlok- és melléküreg gyulladás, időseknél pedig súlyos esetben agyvelőgyulladás és veseelégtelenség.

A szövődmények közül az egyik legsúlyosabb a tüdőgyulladás, amely a szakértő elmondása szerint legtöbbször bakteriális felülfertőződés eredménye, ilyenkor hasznos lehet antibiotikum szedése. Számos baktérium idézhet elő tüdőgyulladást, ezekre különböző féle antibiotikumokat írnak fel az orvosok, ezért Dr. Nagy Károly azt tanácsolja, semmi esetre se úgy és azért vegyünk be antibiotikumot, mert „tavaly is ezt használtam, akkor most is jó lesz”, vagy mert barátnő, szomszéd stb. ajánlotta a gyógyszert. Ilyen esetben mindenképp orvoshoz kell fordulni és laboratóriumi vizsgálattal megállapítani a kérdéses baktérium antibiotikum érzékenységét. Fontos, hogy csakis orvosi rendelvényre, az orvos véleménye szerint vegyünk be antibiotikumot a szakértő szerint.

dr_nagy_ka_roly_peg.jpeg

Az influenza szövődményei elkerülhetők, ha odafigyelünk pár dologra, a legfontosabb, hogy aki már elkapta az influenzát, maradjon otthon! Ne menjen közösségbe, kerülje a tömegközlekedési eszközöket, a színház/mozi előadásokat, minden olyan helyet, ahol sokan megfordulnak, de lehetőleg a kórházi látogatásokat is kerülje! Nemcsak mi fertőzhetjük meg a kórházi betegeket, de ott további fertőzést is elkaphatunk. Ugyanez vonatkozik - paradox módon - az ilyenkor igen zsúfolt rendelőintézetekre is. Fontos kiemelni, hogy a diéta influenza esetén mindenképp kerülendő, sőt kifejezetten káros, mert tovább gyengíti a szervezetet.

Talán meglepő, de megfelelő öltözködéssel is tehetünk azért, hogy ne súlyosbítsuk a betegséget. Reggelente még gyakran hideg van, így természetesen melegen öltözünk fel, viszont ugyanúgy öltözünk délben/délután is, amikor már melegebb, enyhébb az idő. Ilyenkor megizzadhatunk és ez megfázáshoz, további meghűléshez vezethet, a szervezetünk érzékenyebbé válik a további fertőzésekre. Influenza és szövődménybetegségei esetén is nagyon fontos a megfelelő folyadékbevitel! A forró italokkal is érdemes óvatosnak lenni, a forró tea pl. káros is lehet, a már amúgy is gyulladt torok és garat nyálkahártyát károsíthatja. Szintén kerülendők az erős alkoholos italok, a jeges italok. A C-vitamin bevitel nem árt, viszont fölösleges óriási dózisban szedni, 200-400 mg teljesen elegendő, napi két részre osztva. Emellett hangsúlyozottan fontos az ágynyugalom, a sok pihenés, mert gyorsítja a felépülést.

inffb-baci-domestos.jpeg

 

süti beállítások módosítása